Berontok a kajáldába, a tekintetek rám szegeződnek, kezdetnek nem rossz.
Felkiáltok: „Ide a kávémmal, és senkinek sem esik bántódása! Az egyik tiszt volt olyan kedves, hogy megajándékozott egy kávéval. Majd viszonylag boldogan ballagtam az eligazítóba, de amikor beléptem azt kellett tapasztalnom, hogy a terem totál üres volt. Nem értettem, hogy mi lehet a probléma… Ekkor egy tiszt halad el a folyosón. Miután megérdeklődtem néhány dolgot, bosszúsan tapasztaltam, hogy valaki nagyon átvert… - Ezért megfizet!!!
Szóval negyed órával korábban érkeztem… Carter jött először… Furcsa tekintettel szemlélt engem… Inkább nem kérdeztem semmit… lassan mindenki megérkezett. Egyedül a megbeszélés kezdeményezője nem volt jelen. Jacobra nem jellemző, hogy késik… Carter kissé izgatott volt. Ám mikor már keresésére akartam indulni benyitott. A késés okát nem tudtuk meg. Ez van. Megkezdődött a történelmi aláfestés. – Elkezdtem rajzolgatni… egy kis köröcske ide, egy másik ide, majd egy kígyó test, ostoba sörényszerű cucc a fejére… ocsmány szájacska, és íme, kész is a goa’uld karikatúra! De még kellene valami a háttérbe, de… - Ekkor esett le, hogy mindenki engem figyel – kicsit gáz… - Miután megtudtam a figyelem okát. elkezdtem szelektíven figyelni az elhangzottakat. Majd miután a számomra lényeges rész jött… Jacob megkért, hogy ne poénkodjak. Valami idióta versenyről beszélt, amit ha megnyerünk, akkor egy idegen szerkezetet meg szövetséget kapunk ajándékba… Ezzel csak az volt a bökkenő, hogy engem akart benevezni, és a verseny halálos jelzővel volt ellátva… Amit jó Tok’ra szokás szerint elhallgatnak… - hát igen, a hagyományok! – szóval a lényeg, hogy 10 harcost elindítanak a bolygó egy erdős, dombos, völgyes részére, szóval a vadonba és ott kell lövöldözniük egymásra – többek között nekem is ezt kell csinálnom. A fegyverek nemén nem nagyon váltottam… jobban mondva egy távcsöves puskát is bepakoltam. Megmondom őszintén, hogy nem volt sok kedvem hozzá, de hát..megszólalt az a bizonyos piros telefon…és abban egy rendkívül ismerős és népszerű hang megkért, hogy fogadjam el a szövetségek érdekében. Már megint az oroszok cirkuszolnak! Másnap felkaptam magamra egy viszonylag könnyebb ruhát… és nekiindultam a „vadászatnak”. Az indítóban kisebb tábor fogadott… milyen kedvesek, hogy elbúcsúznak… naná, hogy mindenki sok szerencsét kíván, pedig tudják, hogy utálom! Szóval miután megtörtént ez a „szertartás” átmentem a mi kis pocsolyánkon. A túloldalon egy bádogdoboz állt. Elkísért a táborba… egy egész sátrat kaptam, micsoda vendéglátás…Volt egy estém gondolkodni. Az ellenfelekkel nem találkoztam, mivel mindenkit a „vadon” külön szegletében szállásoltak el, hogy nehogy már az elején meghaljunk. Nagyon kedves. Eljött a reggel, pedig nem vártam… összepakoltam, majd kürtszóra elindultam…

Holnap folytatom… leléphettek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.