Itt a tavasz!
Remélem nem bánjátok, ha visszatérek és a múltból mesélnék egy-két jó küldetést. De lehet, hogy valamelyik rossz lesz, de tanúságos.

A küldetések alkalmával mindig tanultam valamit, ha mást nem is, akkor azt biztosan, hogy ne egyél made in goa’uld land. Ugyanis ezek a kaják nemcsak megszállják a gyomrodat, de arra kényszerít hogy jó pár napot egyhelyben töltsél, még pedig ez a hely a WC. Nem éppen a legkellemesebb hely, de nem tehetsz mást. Szóval ez is egy fontos dolog, meg a kajával kapcsolatban csak annyit, hogy náluk nem létezik minőség-ellenőrzés, így azt sem tüntetik fel, hogy melyik csúszómászóból vagy melyik emberi testrészből készült a kaja, no meg, hogy hányan haltak meg miatta. Érdekes dolgok…

De a legérdekesebb a dologra az egyik küldetés alakalmával akadtam. NEM FIZIKAI DOLOG!!! Szóval egy ilyen kis lelkizős mütyürre gondoltam. De nem nyálas dolog lesz, bár van az is…ha gondoljátok szívesen mesélek azokról is…de nem most!

Szóval a változatosság kedvéért ismét egy küldetésre mentünk. A bolygó addig felderítetlen volt számunkra. Kicsit furcsálltam, mikor a Tok’rák az utolsó pillanatban betoppantak, és mint mindig nem azért jöttek, hogy beszélgessünk egy jót. Jacob vagy Selmac nem tudom, hogy melyikük, de valamelyik azt kérte, hogy ő és még két embere hagy jöjjön velünk. Éééérdekes! – gondoltam magamban, de a tábornok – mert akkor meg Hammond volt a tábornok – beleegyezett. Nem szívesen, de elindultunk az ISMERETLENBE. Első pillantásra csak egy kihalt bolygónak tűnt, de amikor megmásztunk egy nagyobb dombot meg pillantottuk hogy érdekes, a régészek által használt sátrak sorakoztak előttünk. Naná, hogy Danielt elkapta a hév. Mivel nem tudtuk megállítani ezért lenéztünk. Reménykedtünk benne, hogy nem egy gyilkos néppel találkozunk. Csak mentünk és mentünk és mentünk – bocs kell egy kis szünet, hogy kitaláljak valamit – szóval mentünk és leértünk a táborba. Egy vigyorgó emberkével találtam magam szembe, hihetetlenül zavaró volt, ahogy a képembe mosolygott. Mint egy szadista öngyilkos vagy terrorista jelölt. HUH – még mindig kiráz a hideg – szóval Daniel elkezdett érdeklődni, vigyori elvezetett minket a fő sátorhoz. Hatalmas ordítozások szűrődtek ki. Első gondolatom az volt, hogy két csaj összeverekedett…hmm. Nem is lett volna olyan rossz. Benéztünk, Daniel egy szerény „üdv”-vel köszöntötte a bent lévőket. Meglepetésünkre a sátorban hárman tartózkodtak. Egy férfi, egy csinos nő és egy öreg hölgynek tűnő sárkány! A férfi és a nő lehajtott fejjel ültek az öreg nő előtt. A sárkány felállt, majd leültetett minket. Egy pillanatot kért…befejezte a szidalmazást. Az áldozatok csendes léptekkel a kijárat felé menekültek, de nem úszták meg ennyivel. Visszahívta őket és a kezükbe nyomott  egy-egy ecsetet. Egy kis ellenállás következett: De mi katonák vagyunk! – érdekes infó – Nem pedig régészek! Majd az ellenérvek a gonosz mostohától: De ön kisasszony tudós, szóval vigye magával segítségként ezt a maflát is és lássanak neki az ásáshoz, remélem nem félti a körmöcskéit meg a haját! Jött a válasz: Én atomfizikus vagyok, emellett a gépekhez értek, nem pedig a régészeti dolgokhoz!
A nő kitessékelte őket a sátorból, kezdtem félni tőle. Inkább száz Anubis mint ő! Leült elénk. Kérdések csak úgy záporoztak felénk, kb. 4 órán keresztül tartott a kihallgatás. Majd a két katona visszatért, néhány kőtáblával a kezében.
- A katonáink visszatértek – ezt tuti nem tudta megállni – na sikerült, remek, akkor ott van a felszerelésük és kísérjék el őket a tábornokuk elé, ő foglalkozik a turistákkal – TURISTÁK???!!! – Gyerünk, és nehogy még egyszer meglássam önöket itt!
- Asszonyom katonák vagyunk, nem pedig futárok – futárok? Érdekes, nem vagyok pizza – vagy épp idegenvezetők! – NEM VAGYOK TURISTA!!!
Természetesen a beszólogatások csak gondolatban történtek meg.
- Ezt nem én kérem, a tábornokuk parancsa! – gonosz vénasszonyos mosoly.  
A fiatal nő hozzánk lépett.
- A ruhájuk rendben, de a fegyvereiket, mármint a P90-eseket el kell vennem. Majd visszakapják őket. A ZET-ek maradhatnak. Induljunk.
Kicsit olyan mint Carter csak feketében, mármint fekete hajjal, na meg nagyobb mellbőséggel és szűkebb ruhában. Természetesen ez is a megfigyelés része, az ellenség feltérképezése! Szóval fél óra múlva egy űrhajószerűségben csücsültünk. Most a férfi szolgált nekünk infóval.
- Önök a bolygónk holdjára léptek, most elmegyünk a bolygóra és a bázison folytatjuk a megbeszélést. –AHA.
- Ha valamiben segíthetünk szóljanak bátran! – ez kedves, bár van egy-két dolog, amit ha hangosan kimondanék nagyon kapnék a fejemre. De talán a sablonszöveg…
Az „éhes vagyok” mondat bevált, pár perc múlva már valami finom kaját majszoltam. Bár csak víz volt a fedélzeten nekem jó volt. Mikor befejeztem a tank feltöltését megérkeztünk mondat szállt át a fülemen. Ennek rendkívül örültem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.