Itt a tavasz!
Remélem nem bánjátok, ha visszatérek és a múltból mesélnék egy-két jó küldetést. De lehet, hogy valamelyik rossz lesz, de tanúságos.

A küldetések alkalmával mindig tanultam valamit, ha mást nem is, akkor azt biztosan, hogy ne egyél made in goa’uld land. Ugyanis ezek a kaják nemcsak megszállják a gyomrodat, de arra kényszerít hogy jó pár napot egyhelyben töltsél, még pedig ez a hely a WC. Nem éppen a legkellemesebb hely, de nem tehetsz mást. Szóval ez is egy fontos dolog, meg a kajával kapcsolatban csak annyit, hogy náluk nem létezik minőség-ellenőrzés, így azt sem tüntetik fel, hogy melyik csúszómászóból vagy melyik emberi testrészből készült a kaja, no meg, hogy hányan haltak meg miatta. Érdekes dolgok…

De a legérdekesebb a dologra az egyik küldetés alakalmával akadtam. NEM FIZIKAI DOLOG!!! Szóval egy ilyen kis lelkizős mütyürre gondoltam. De nem nyálas dolog lesz, bár van az is…ha gondoljátok szívesen mesélek azokról is…de nem most!

Szóval a változatosság kedvéért ismét egy küldetésre mentünk. A bolygó addig felderítetlen volt számunkra. Kicsit furcsálltam, mikor a Tok’rák az utolsó pillanatban betoppantak, és mint mindig nem azért jöttek, hogy beszélgessünk egy jót. Jacob vagy Selmac nem tudom, hogy melyikük, de valamelyik azt kérte, hogy ő és még két embere hagy jöjjön velünk. Éééérdekes! – gondoltam magamban, de a tábornok – mert akkor meg Hammond volt a tábornok – beleegyezett. Nem szívesen, de elindultunk az ISMERETLENBE. Első pillantásra csak egy kihalt bolygónak tűnt, de amikor megmásztunk egy nagyobb dombot meg pillantottuk hogy érdekes, a régészek által használt sátrak sorakoztak előttünk. Naná, hogy Danielt elkapta a hév. Mivel nem tudtuk megállítani ezért lenéztünk. Reménykedtünk benne, hogy nem egy gyilkos néppel találkozunk. Csak mentünk és mentünk és mentünk – bocs kell egy kis szünet, hogy kitaláljak valamit – szóval mentünk és leértünk a táborba. Egy vigyorgó emberkével találtam magam szembe, hihetetlenül zavaró volt, ahogy a képembe mosolygott. Mint egy szadista öngyilkos vagy terrorista jelölt. HUH – még mindig kiráz a hideg – szóval Daniel elkezdett érdeklődni, vigyori elvezetett minket a fő sátorhoz. Hatalmas ordítozások szűrődtek ki. Első gondolatom az volt, hogy két csaj összeverekedett…hmm. Nem is lett volna olyan rossz. Benéztünk, Daniel egy szerény „üdv”-vel köszöntötte a bent lévőket. Meglepetésünkre a sátorban hárman tartózkodtak. Egy férfi, egy csinos nő és egy öreg hölgynek tűnő sárkány! A férfi és a nő lehajtott fejjel ültek az öreg nő előtt. A sárkány felállt, majd leültetett minket. Egy pillanatot kért…befejezte a szidalmazást. Az áldozatok csendes léptekkel a kijárat felé menekültek, de nem úszták meg ennyivel. Visszahívta őket és a kezükbe nyomott  egy-egy ecsetet. Egy kis ellenállás következett: De mi katonák vagyunk! – érdekes infó – Nem pedig régészek! Majd az ellenérvek a gonosz mostohától: De ön kisasszony tudós, szóval vigye magával segítségként ezt a maflát is és lássanak neki az ásáshoz, remélem nem félti a körmöcskéit meg a haját! Jött a válasz: Én atomfizikus vagyok, emellett a gépekhez értek, nem pedig a régészeti dolgokhoz!
A nő kitessékelte őket a sátorból, kezdtem félni tőle. Inkább száz Anubis mint ő! Leült elénk. Kérdések csak úgy záporoztak felénk, kb. 4 órán keresztül tartott a kihallgatás. Majd a két katona visszatért, néhány kőtáblával a kezében.
- A katonáink visszatértek – ezt tuti nem tudta megállni – na sikerült, remek, akkor ott van a felszerelésük és kísérjék el őket a tábornokuk elé, ő foglalkozik a turistákkal – TURISTÁK???!!! – Gyerünk, és nehogy még egyszer meglássam önöket itt!
- Asszonyom katonák vagyunk, nem pedig futárok – futárok? Érdekes, nem vagyok pizza – vagy épp idegenvezetők! – NEM VAGYOK TURISTA!!!
Természetesen a beszólogatások csak gondolatban történtek meg.
- Ezt nem én kérem, a tábornokuk parancsa! – gonosz vénasszonyos mosoly.  
A fiatal nő hozzánk lépett.
- A ruhájuk rendben, de a fegyvereiket, mármint a P90-eseket el kell vennem. Majd visszakapják őket. A ZET-ek maradhatnak. Induljunk.
Kicsit olyan mint Carter csak feketében, mármint fekete hajjal, na meg nagyobb mellbőséggel és szűkebb ruhában. Természetesen ez is a megfigyelés része, az ellenség feltérképezése! Szóval fél óra múlva egy űrhajószerűségben csücsültünk. Most a férfi szolgált nekünk infóval.
- Önök a bolygónk holdjára léptek, most elmegyünk a bolygóra és a bázison folytatjuk a megbeszélést. –AHA.
- Ha valamiben segíthetünk szóljanak bátran! – ez kedves, bár van egy-két dolog, amit ha hangosan kimondanék nagyon kapnék a fejemre. De talán a sablonszöveg…
Az „éhes vagyok” mondat bevált, pár perc múlva már valami finom kaját majszoltam. Bár csak víz volt a fedélzeten nekem jó volt. Mikor befejeztem a tank feltöltését megérkeztünk mondat szállt át a fülemen. Ennek rendkívül örültem.

Nem tehettem semmit, mivel a küldetésre kellett koncentrálnom. Az indulás előtt mindannyiunknak el kellett látogatnunk a dokihoz.

- Jó napot doki!
- Jó napot tábornok!

Elkezdődött a vizsgálódás, rettenetesen utálom a vizsgálatokat. Próbálok beszélgetni…

- A többiek voltak?
- Tael’c már korább volt, Daniellel együtt és Carter alezredes most végez.

Át kellett másznom egy másik ágyra. Kicsit furcsa szituáció áldozata lettem, mivel két nő fölém magasodott. Carter törte meg a csendet.

- Nagyon csöndes uram, történt valami?
- Igazán?
- Igen. – válaszolták kórusban.

Két nővel határozottan veszélyes egy kivizsgáláson, túlérőben vannak!

- Talán csak egy kicsit fáradt vagyok!
- Hogy?

O-ó. Ezt elszúrtam. Ez az a kifogás, amelyet a doki előtt nem szabad kiejteni. Most jön az alapos vizsgálat…

- Feküdjön le, megvizsgálom még egyszer!

Tudtam! Ekkora szerencsém lenne a pókerben! De nincs. Bárcsak egy kis támaváltás következne. Már unom a vizsgálatot.

- Amúgy mi történt a hajával Jack?
- Csak elaludtam.
- Eléggé érdekes alakot öltött. Jól áll!
- Nagyon vicces.
- Carter nem vártam öntől, hogy így hajba támad egy védtelen katonát!
- Elnézést uram, de ez eléggé hajmeresztő volt!

Nem hiszem el, na ideje a zseléhez folyamodni!

Kiviharzok a szobából…hihetetlen, hogy mekkora lett a női befolyás az állomáson. Na mindegy. A vacsora igen csak pocsék volt, majd ezen változtatni kell! A lefekvést választottam, sajnos csak két óra elteltével sikerült elérnem a sikert.

Mára ennyi…

Íme a nem túl vidám folytatás…

Sokan nem hittek benne, de Hammond tábornoknak sikerült lepasszolni a bázist. Elrendeztem mindent, a feletteseim beleegyeztek. Miközben a szobám felé tartottam egy nagyobb táskát a vállamon cipelve felnéztem a plafonra, reméltem, hogy Thor cimbora elvisz magával… De nem jött a fény. Visszatértem az eredeti tervemhez, a bepakoláshoz.

A bepakolás meghozta az étvágyamat, elindultam a konyhára. Viszonylag korán érkeztem, mert szinte üres volt az egész ebédlő. Levessel indítottam, majd utána egy tál spagettit tulajdonítottam el. Étkezésemet egy női hang zavarta meg. Mikor felnéztem a tálból Carter kért helyfoglalási engedélyt. Természetesen megadtam. Visszamerültem az evésbe. De Carter inkább beszélgetni akart.

- Jól sikerült a szósz!

Csak helyeseltem, majd folytattam a tészta bekebelezését. Mikor felnéztem, láttam, hogy az alezredes furcsán néz rám. Röviddel ezután elkezdett mosolyogni,  - egyre idegesítőbbé vált – majd az arcom felé nyúlt egy szalvétával.

- Tiszta szósz az arca uram!

Szóval akkor innen fakadt az a nagy öröm. Elfogadtam a szalvétát, majd tovább ettem. Ő is folytatta az evést, ám ő kecsesen feltekerte a tésztát a villára, majd a szájába rejtette. Ez is egy magoldás, de nekem nincs türelmem csavargatni a tésztát.

- Hogy-hogy velünk tart uram?

Érdekes kérdés…

- Csak azért kérdem, mert…
- Hiányzik a veszély, és itthon már nem tudok olyan sok poént elsütni. Sokkal jobb, amikor idegenekkel hülyéskedem, és értelmetlen arcot vágnak.
- Értem.

Egy tiszt lépett hozzám. Szólt, hogy levelem érkezett. Eléggé furcsa, hogy ide jött a levelem, szóval ebből arra lehet következtetni, hogy olyasvalaki küldte, aki ismeri a bázist. Mielőtt elmentem megkértem Carter, hogy védelmezze ebédem maradékát. Az asztalomon ott rikított a hófehér boríték meg egy doboz. Nem volt kedvem olvasgatni, inkább visszatértem az ebédlőbe, ám ekkor azt kellett tapasztalnom, hogy Carter és az ebédem is eltűnt. Kár érte…

Visszatértem az irodába. Kinyitottam a levelet, de azt letettem, a doboz annál inkább vonzott. Egy régi képről mosolyogtam vissza magamra, a régi csapattal. A háború összekovácsolt minket. Egy kis könyv volt a kép alatt. Talán egy napló! Most már a levél is érdekel.
„Hello Jack!
Sajnálom, hogy már nem találkozhatunk, de sürgősen meg kell műtetnem magam. Nem biztos, hogy túlélem. Mivel ez a veszély fenyeget, kettőnk közül csak egyedül te fogod ismerni a titkos bázis helyét. Ha meghaltam keresd fel, és pusztítsd el! C4-et neki! Nem szabad, hogy bárki felfedezze. Hadbíróság elé kerülhetsz! Amúgy elég jól ismerlek, szóval a könyvecske nem egy közönséges napló! A mi kis titkos kalandjainkat írja le, csakhogy emlékezz!
A többiek már apukák!
Remélem, találkozunk még, addig is sok szerencsét!
Üdvözlettel: Papa”

Ez lehetetlen!

Bemutatom egy igencsak rossz napomat!

A fene a reggelekbe, bárcsak horgászhatnék vagy aludhatnék délig, de nekem más jutott, mert egy bázist kell vezetnem.

Még vajában az ágyikómmal folytattam tudatalatti kommunikálást… - ez nem tudom még egyszer leírni. – Szóval aludtam és egy kopogásra ébredtem.

-Elnézést uram, de már a CS-1 csak önre vár!
-Megyek, leléphet!

Az ágyam vágyakozva nézett utánam, de a megbeszélés az megbeszélés! Felöltöztem, de mielőtt kiléptem volna a tükörben megakadt a tekintetem egy fejen. Borzalmas, sajnálatos módon az enyém volt az. A hajam igencsak furcsa formákat alakított ki, egy sapkát szívesen elfogadtam volna, de nem találtam. A folyosón a szokásos arcokat figyelhettem meg. Majd lassú léptekkel megérkeztem az eligazítóba.

-Jó reggelt!

-Jó reggelt! – hangzott a válasz kánonban.

Már mindenki a helyén ült, és rám vártak. Daniel Carter mellett igen csak dühös volt. Carter olvasgatott, Teal’c pedig a szemöldökét pakolgatta az arcán. Az én helyem egy halom aktával ellátva üresen maradt.

-Akkor kezdjük el!

Az eligazítás hosszú és fárasztó, ez egy igen fontos információ! Ám szófoszlányokat elkapok belőle, mint például: veszélyes… új… fajok… lehetőségek…goa’uld…tudósok. Az utolsó szót nem hagyhattam szó nélkül!

- Nem! A bázison már épp elég tudós van, és higgye el Carter, hogy csak önt akarom megvédeni a tudósoktól!

- Uram, az oroszok nem eredményt akarnak?
-Akarjanak! Majd ön és Daniel szolgáltatnak eredményeket! Végtére is tudósok nem?
- Archeológus! – vágott közbe Daniel.
- Az is valamilyen tudós izé!
- Tulajdonképpen… talán.
- Szóval maguk így szépen hármasban elvonulnak, elvégzik a dolgukat és jönnek haza!
- Uram, bizonyos…öhm…földrajzi és fizikai hatások miatt csak két hét múlva térünk vissza.
- Hogy mennyi?
- Két hét, mivel a bolygó…
- Bonyolult szavaktól kíméljen!
- Igenis, szóval a kaput nem tudjuk majd aktiválni előbb…
- Értem, akkor miért nem várunk?
- Mert ez „szünet” periódusos.
- Igen. Szóval?
- Uram, ez a kéthetes ciklus folyamatosan ismétlődik…
- Remek, ez esetben én is magukkal tartok. Elintézem az irányítást!
Folyt köv…

Üdvözlet!

Arra kérnélek titeket, hogy legyetek türelemmel...most le kell mennem egy hosszabb küldetésre, de ígérem hogy hétvégén kárpótolok mindekit!

A megértéseket és a nem megértéseket is köszönöm!

A szívem majd kiugrott a helyéről, szinte a torkomban dobogott. Ott álltam… és néztem, ahogy az egyik ellenfelem haláltusáját vívja, majd a nagy vérveszteség miatt meghalt. Biztosan az adrenalin segített a gyors továbbhaladásban. A kezemet a felsőcombomhoz szorítottam, miután az adrenalin szintem visszaugrott a helyére a fájdalom visszatért. A járás nehéz és fájdalmas volt. Egy kisebb csermely mellett leültem egy nagyobb kődarabra, majd egy leszakított ruhadarabbal lefedtem a sebemet. Megérdemeltem az ebédidőt… ám mielőtt teljesen elmerülhettem volna a finom falatokban, ismét egy lövés dördült el. Már csak hárman versenyeztünk. Legszívesebben káromkodtam volna egy kicsit, de nem volt időm. Nem tudtam, hogy ki él és ki halt már meg. Ekkor arra a döntésre jutottam, hogy akár jó, akár rossz döntést hozok, kiderítem kik haltak meg. Egy nap alatt végeztem a felderítéssel. Andron az eddigi nyertes és Gill’Horn éltek még, meg persze én. Már amennyiben egy hulla fáradt ember élőnek számít egy harctéren. Inkább egy nyomorék csöpögős romantikus filmet bámulnék akárkivel, mint öldökölni. Még talán Danielt is szívesebben hallgattam volna, vagy Carter asztrofizikális baromságait. Egy lövés éppen a fa törzsében landolt, majd egy gonosz kacajt hallottam a hátam mögül. Nem akartam hátranézni, mivel nem Pamela vagy egyéb női szépség hangját halottam. Elkezdtem futni… nos… már egy volt felettesem is tanácsolta, hogy dombnak lefelé ne nagyon meneküljek. Igaza volt. Sikeresen leérkeztem a domb aljára, csak arra nem számítottam, hogy elfogy az út. Egy vízesés… ezt megszívtam.
- Most merre futsz abydoszi?
Lefelé, vagy, ahogy Carter mondaná, kihasználom a bolygó által generált gravitációt. Gyakrabban kellene ilyen ostoba szavakat használnom. Leugrottam… nem úsztam meg ennyivel, egyik rosszból a másikba keveredtem a másik túlélő most engem akar kinyuvasztani. Egy perc alatt híresebb lettem, mint az elnök!
- Most meg halsz!
Igen, az volt az a mondat, amit mindenki ismert. Kicsit már unalmas. Megint futottam. Ekkor észrevettem, hogy visszajutottam az egyik bunkerem közelébe… fedezékébe vetettem magam. Rövidesen megpillantottam Gillt is. A távcsövessel megcéloztam, majd mikor felém fordult lelőttem.
- Gratulálok idegen, jól célzol!

…A hang a hátam mögül jött.
- Most pedig te is meghalsz!
Andron mögöttem állt, a fegyverét felém tartotta… lőtt. Miért nem képesek a gonoszok gyorsan végezni az áldozatukkal?
- Kiélvezem az utolsó perceket!
Megható, bár jobban örülnék, ha egy hölgy mondaná nekem, aki nem fegyvert tart a kezében. Még egyszer belém lőtt. A jobba bal és a bal kezem is használhatatlan volt. A vér patakokban folyt le a földre. A látásom gyengült, a vérveszteségtől elkezdtem szédülni, ellenfelem a fülemhez hajolt, belesuttogott valamit, dühömben beledöftem a tőrömet többször is. Nagyon legyengültem… a következő emlékem az volt, amikor a táborban ébredtem egy koszorúval a nyakamon. Egy szőke nő felém hajolt, próbáltam beszélni, de nem sikerült. Ismét elájultam. Legközelebb a bázison ébredtem szokásos pajtásommal a fejfájással. Miután már épes voltam az orromnál tovább látni észrevettem, hogy Carter éppen a mellettem lévő székben aludt. Csipkerózsika! Nyújtóztam egyet, ám ezzel a mozdulattal felébresztettem a hercegnőt
- Uram, jó hogy újra itt van, a doktornő szerint hamarosan meggyógyul.
- Az jó lesz!
- Megnyerte a versenyt! Majdnem meghalt!
- De csak majdnem!

Így ért véget eme vadászat! Soha többet nem akarok ilyenen részt venni! Elég volt…

A kürtszó még hallatszott, viszont én már messze jártam a kiindulási ponttól. Négy kis bunker megépítésén voltam túl. Ezeket ne olyan világháborús betonbunkereknek képzeljétek el! Egy kis földet összehordtam, hogy mögötte meg tudjak bújni, ha kell. Éppen egy pataknál töltöttem fel a kulacsomat, amikor meghallottam egy durranást egy ordítás kíséretében… Már csak kilencen voltunk. Szélcsend volt, így azt a következtetést tudtam levonni, hogy a vadász közel lehetett hozzám. Még nem kívánkoztam harcba bocsátkozni… inkább csak vártam, hogy nyugodtan végezzenek egymással. Nem tudtam, hogy vajon nem én leszek-e a következő áldozat, de próbáltam mindig olyan helyen várakozni, pihenni, ami jó belátható volt számomra. Ezzel csak az volt a gond, hogy egy erdőben sehol sem lehet biztonságos helyet találni. Épp a felszerelésemet ellenőriztem, amikor meghallottam, hogy valaki nagyon közel rálépett a ágra vagy eltörte azt. Lebuktam és síri csöndben figyeltem… az egész a háborús időszakra emlékeztetett. Egy élesebben halottam a lépteket. Érzékszerveim a maximumon dolgoztak. Megállt… - talán észrevett – felém lépdelt… ismét megállt… a léptei zajából azt lehetett kivenni, hogy körbefordult. Biztosan azt gondolta, hogy van itt valaki… hamarosan lépnem kellett.
Megembereltem magam és felálltam… szemtől szembe voltam az ellenségemmel… Nem értem mire vártam, a szemében nem látszott semmi érzelem, csak a gyilkolása való elszántság. Lőttem…

egyenesen a szívét találtam el… Lassan dőlt a földre majd elterült… szemei az ég felé meredtek… utolsó erejével megpróbálta felemelni a pisztolyát… ekkor kezébe lőttem. Nem mozdult meg többször, bár nem is tudott volna. Lassú futással tovább álltam, azok alapján, amit Jacob mondott az eddig nyertes az a fajta ember, aki mindig oda megy, ahol prédát találhat, és ha ez tényleg így van, akkor ez a lövés felkeltette az érdeklődését. Nem lett volna bölcs dolog a közelben maradni. 8 ember maradt. Naplemente előtt a fán szerettem volna valami nem feltűnő házszerűséget készíteni.
A fán nem jött össze, így maradt a talaj. Ágakkal, levelekkel elfedtem magam. Éjféltájt ismét egy lövés dördült, amit egy másik követett. Ez a rész többször megismétlődött, de a végeredmény ugyan az lett, ordítás törte meg az éjszaka csöndjét. Heten maradtunk…

Reggel puskadörrenésre ébredtem. Hatan maradtunk. Gyorsan fogyunk. Lassan már csak ketten maradunk, és akkor elkezdődik számomra is az üldözés. Az este nem aludtam jól, fáradt voltam. Éreztem, hogy a koncentrációsképességem is romlott. Nagyon meleg volt… és rendkívül párás volt a levegő.  Lassabban haladtam észak, észak-keleti irányban. Pár percre elkalandozott a gondolatom a csapat fele, ez nagyon rossz döntésvolt, mert hirtelen hatalmas fájdalom nyilallt a felső combomba, a földre rogytam, kihúztam a tőrt a lábamból. Egy magas és erős testalkatú nagy benga állat magasodott felettem. Rám szegezett egy számomra ismeretlen típusú fegyvert. Elvigyorodott, majd még egy lépéssel közelebb lépett felém. Rám szegezte a puska csövét… Egy lövés dördült el… majd a szokásos ordítás…

Pihennem kell, Carter mérges lesz a dokival együtt, most leléphettek!

Berontok a kajáldába, a tekintetek rám szegeződnek, kezdetnek nem rossz.
Felkiáltok: „Ide a kávémmal, és senkinek sem esik bántódása! Az egyik tiszt volt olyan kedves, hogy megajándékozott egy kávéval. Majd viszonylag boldogan ballagtam az eligazítóba, de amikor beléptem azt kellett tapasztalnom, hogy a terem totál üres volt. Nem értettem, hogy mi lehet a probléma… Ekkor egy tiszt halad el a folyosón. Miután megérdeklődtem néhány dolgot, bosszúsan tapasztaltam, hogy valaki nagyon átvert… - Ezért megfizet!!!
Szóval negyed órával korábban érkeztem… Carter jött először… Furcsa tekintettel szemlélt engem… Inkább nem kérdeztem semmit… lassan mindenki megérkezett. Egyedül a megbeszélés kezdeményezője nem volt jelen. Jacobra nem jellemző, hogy késik… Carter kissé izgatott volt. Ám mikor már keresésére akartam indulni benyitott. A késés okát nem tudtuk meg. Ez van. Megkezdődött a történelmi aláfestés. – Elkezdtem rajzolgatni… egy kis köröcske ide, egy másik ide, majd egy kígyó test, ostoba sörényszerű cucc a fejére… ocsmány szájacska, és íme, kész is a goa’uld karikatúra! De még kellene valami a háttérbe, de… - Ekkor esett le, hogy mindenki engem figyel – kicsit gáz… - Miután megtudtam a figyelem okát. elkezdtem szelektíven figyelni az elhangzottakat. Majd miután a számomra lényeges rész jött… Jacob megkért, hogy ne poénkodjak. Valami idióta versenyről beszélt, amit ha megnyerünk, akkor egy idegen szerkezetet meg szövetséget kapunk ajándékba… Ezzel csak az volt a bökkenő, hogy engem akart benevezni, és a verseny halálos jelzővel volt ellátva… Amit jó Tok’ra szokás szerint elhallgatnak… - hát igen, a hagyományok! – szóval a lényeg, hogy 10 harcost elindítanak a bolygó egy erdős, dombos, völgyes részére, szóval a vadonba és ott kell lövöldözniük egymásra – többek között nekem is ezt kell csinálnom. A fegyverek nemén nem nagyon váltottam… jobban mondva egy távcsöves puskát is bepakoltam. Megmondom őszintén, hogy nem volt sok kedvem hozzá, de hát..megszólalt az a bizonyos piros telefon…és abban egy rendkívül ismerős és népszerű hang megkért, hogy fogadjam el a szövetségek érdekében. Már megint az oroszok cirkuszolnak! Másnap felkaptam magamra egy viszonylag könnyebb ruhát… és nekiindultam a „vadászatnak”. Az indítóban kisebb tábor fogadott… milyen kedvesek, hogy elbúcsúznak… naná, hogy mindenki sok szerencsét kíván, pedig tudják, hogy utálom! Szóval miután megtörtént ez a „szertartás” átmentem a mi kis pocsolyánkon. A túloldalon egy bádogdoboz állt. Elkísért a táborba… egy egész sátrat kaptam, micsoda vendéglátás…Volt egy estém gondolkodni. Az ellenfelekkel nem találkoztam, mivel mindenkit a „vadon” külön szegletében szállásoltak el, hogy nehogy már az elején meghaljunk. Nagyon kedves. Eljött a reggel, pedig nem vártam… összepakoltam, majd kürtszóra elindultam…

Holnap folytatom… leléphettek!

A mai napon az újoncok elkezdtek az agyamra menni...

1. A lómániákus csaj panaszkodott, hogy a bázisra My Little pónikat akar hozni...Mondanom sem kell, hogy azonnal útjára eresztettem...

2. Az infós csaj azon akadt ki, hogy eltűnt a pingvines plüssállata... hát nem beteg?

3. A diplomata csaj Daniellel karöltve beszámolót tartottak nekem... - és még élek?!

4. Cater már megint valami tranzdimenzionális izét készít...ami talán, ismétlem talán megvédi a földet...Ez már kb. a 3453. ilyen találmánya...A poén az, hogy eddig szinte egy sem jött be. Egyszer csak sikerül neki... - remélem nem robbantja föl a Földet!

5. A bázis matekosa bejött hozzám engedély nélkül, és a logaritmálással zaklatott...Ez kéremszépen nyílt felettes támadás! Ám...nehogy azt gondoljátok, hogy beadtam a derekam...a mi kis "tanárunk" távozott logarinyálva!!! Gonosz vagyok!!!

Remélem, hogy Papa egy ideig nyugton marad és nem lép többet az én kis birodalmamba...

Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de én már nagyon vágyok egykis horgászásra...

Ez nem tom honnan jött, de lusta vagyok kitörölni, olyan messze van a backspace...Miért rakják ilyen messze?

A holnapi bejegyzésem izgalmas lesz...márha túlélem...végre be tudtam magam sorozni egy küldetésre...

Jack O'Neil in action!!!!

Leléphettek!

O

Hihetetlen, hogy mennyi papírmunka össze tud gyűlni egy nap alatt...

Már majdnem beesteledett, de én még mindig olvasom a jelentéseket, meg aláírogatok...Biztos nem felejtem el a nevemet egyhamar!

Ma minden nyugis volt a bázison...hamarosan eljönnek látogatóban az Asgardok...végre megint beszélgethetek Thor cimborámmal!

A mai nap legnagyobb szenzációja az én kis karaoke bemutatóm volt...

 A többiek majd megfulladtak a röhögéstől!

Olyan megalázó, hogy Teal'c is nevetett rajtam...Szerintem igen is nagyon szép hangom van, még maga Britney is megirigyelné!!! Vagy Madonna?!

Mindegy, sajna a mai napról nem tok nagy beszámolót tartani asszem ennyi...

Leléphettek!

Üdv!

Ma sikeresen megmentett a CSK-2 és 3 egy bolygót a goa'uld támadástól...Sajnos nem voltam ott...Sajnos!

Hammond meglátogatott minket a farsangi készülődésben...Nem igazán látványos a készülődés...sajna. Szóval a doki és Carter kezelésbe vették George-ot. Hát...nem részletezem, hogy mi sült ki belőle...nagyon durva és megszámlálhatatlan karika járulna hozzá!

Gyorsan tábornoki rangomra hivatkozva megvédtem magam a kozmetikai támadásokkal szemben! Mu-ha-ha...

Carter és Daniel egy "kis" illetve "rövid" beszámolót tartottak egy újonnan felfedezett bolygó földrajzi kémiai és kultúrális izéiből...Nem tudom, hogy pontosan mi, mert nem emlékszem rá!

Szóval, miközben ők beszéltek számomra kínai nyelven, én rajzolgattam. Most megnézhetitek a végeredményt!

Teal'c-et határozottan reális - már megint Carter behatása - szóval elég jól megrajzoltam. Daniel morcos pofát kapott, Cartert elnagyoltam...Viszon magamat hihetetlenül jól - gonosz arckifejezéssel - ábrázoltam!

A mai napról talán ennyit...

Leléphettek!!!

Beszámoló!

Igen, tudom hogy kíváncsiak vagytok, hogy mit szerkesztettem az én kis új programommal! Nem sokára megtudhatjátok! Mu-ha-ha!

Ez a nap vmivel jobb volt mint a tegnapi...Új tagok érkeztek a bázisomra! Egy újabb idegennyelv szakértő! Zsuska becenévvel! Éééérdekes!

A második újjonc egy matematikus! Papa becenévvel...ez egyszerű, olyan öreg, hogy az apánk lehetne! Egy őskövület!

A harmadikok...-igen tudom, hogy ezt a szót nemigazán tesszük többes számba, de én így akarom írni! - ...szóval két hölggyel bővült a társaságunk. Az egyik egy infómániás..."rendszergazda". A másik pedig egy irodalom mániás...diplomata! Meglátjuk, hogy meddig bírják az O'Neil féle kiképzést!

A negyedik...uhh...hát a negyedik ő valójában csak fizikailag... - fizikailag? Carter rossz hatással van rám!!! Határozottan rosszal! - szóval a negyedik egy lómániákus...nem tom mi haszna, de talán még jó lesz pajzsnak! Hah...

Na jó itt van amire oly sokat vártatok íme az én kreációm! Carter feturbózva!!!!

Hát...szerintem jó lett!

Vagy a zászló túl sok?

Igaz, hogy még csak délelőtt van, de már most halálra unom magam. A net nem tartogat nekem semmi jót. Elkezdtem letölteni egy képszerkesztő programot, kíváncsi vagyok mit tudok kihozni Carter egyik fotójából...Hmm.... - mindig is mondták, hogy hatalmas fantáziával vagyok megáldva.

Sok időm van a letöltésből....túl sok.

Hammond tá... illetve George küldött nekem egy emberkét...jobban mondva egy barna hajú öregedő félben lévő hölgyet, aki a helyes életvitelről tart előadást...

Remélem nem sejti, hogy éppen a blogomat írogatom, miközben ostoba dolgokkal traktál!

Ennél még Carter is jobb!

Ezt még visszafizetem Hammondnak...Erre esküszöm!

Meg fogok halni!

Hihetetlen, hogy a sok iratkupaccal is képes voltam ideáig eljutni!

Megünnepelném, ha nem lennék szolgálatban, de amint hazaérek a sörök kezdhetnek rettegni a frigóban!

Ma nem történt semmi jó, ez az én szótáram szerint nem volt semmi vicces, kigúnyolni való a mai nyomorult napon....

Még Carter sem traktált érthetetlen egyenletekkel vagy szavakkal. Daniel érthetően beszélt és Teal'c pedig...hát...hozta a formáját!

Egy halomnyi földrajzi adat hever előttem, komolyan olyan mintha visszakerültem volna az iskolába!

A jelentések sem a régik, olyan unalmasak és lényegretörőek, de mégis HOSSZÚAK!!!

Asszem mára ennyi, már nagyon kell az a sör...

Viszlát holnap!